Hírek


Mától három napon át fókuszban a társasházak
2018. november 06. 11:47
A tavalyihoz hasonlóan a katasztrófavédelem idén is meghirdetette a Társasházak napja elnevezésű konzultációsorozatot, amely Csongrád megyében is kedden vette kezdetét. A háromnapos rendezvénysorozat célja, hogy a társasházak, lakóközösségek széleskörű tájékoztatást kapjanak a követendő tűzmegelőzési szabályokról, ezzel is növelve a lakóépületek biztonságát.

Csongrád megyében kedden reggel sajtótájékoztatóval vette kezdetét az országos rendezvénysorozat. Ördög István tű. alezredes, a szegedi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője a rendezvényen elmondta, a hatósági osztály munkatársai egész évben ellenőrzik, hogy az ott élők mennyire tartják be a tűzvédelmi előírásokat. Az alezredes kiemelte, cél a biztonság, nem a bírságok kiszabása. Csongrád megyében több mint negyvenezer ember él társasházakban, ezért is fontos az előírások pontos betartása.

Környei Béla tű. alezredes, a megyei hatósági osztály kiemelt főelőadója a sajtó képviselőinek ismertette az elmúlt időszak ellenőrzési tapasztalatait, a leggyakrabban előforduló hiányosságokat. Környei Béla elmondta, a hatóság ellenőrzést végző munkatársai leginkább a menekülési útvonalak eltorlaszolására, valamint a közös tároló helyiségek szabályos használatára szólítják fel a lakóközösségek tagjait. A katasztrófavédelemhez érkező lakossági bejelentések zöme is ezekre a problémákra hívja fel leggyakrabban a figyelmet.

A katasztrófavédelem szakemberei három napon keresztül, november hatodika és nyolcadika között minden nap 10 és 16 óra között, az ország valamennyi kirendeltségén várják az érdeklődőket, ahol a lakók és a közös képviselők is választ kaphatnak például a tűzvédelmi házirend készítésével, a biztonsági rács létesítésével, a tárolási szabályokkal, vagy a felvonulási terület biztosításával kapcsolatos kérdéseikre.  

Csongrád megyében Szegeden, a Napos út 4. szám alatt, Szentesen pedig a Kossuth u. 47. szám alatti kirendeltség épületében várják az érdeklődőket a hatósági osztály munkatársai.