Új gépjárműfecskendő állt szolgálatba Csongrádon

2026. november 03. 13:12

Új, korszerű gépjárműfecskendővel gazdagodott a csongrádi hivatásos tűzoltó-parancsnokság. A HEROS-AquaMAN 4000 típusú tűzoltóautót ünnepélyes keretek között, meghívott vendégek jelenlétében adták át a csongrádi tűzoltóknak november harmadikán.

Az ünnepségen Rókus Imre tűzoltó ezredes, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd beszédében ismertette az új jármű képességeit és a fejlesztés jelentőségét. Mint elmondta, a 320 lóerős, állandó összkerékhajtású gépjárműfecskendő négyezer liter oltóvíz szállítására alkalmas, emellett korszerű oltástechnikai, műszaki mentési és vegetációtüzek felszámolását segítő felszerelésekkel rendelkezik. Különleges képessége, hogy szivattyúja menet közben is működtethető, ami a nagy kiterjedésű szabadtéri tüzek oltásakor jelenthet jelentős segítséget. Az akkumulátoros műszaki mentőeszközök pedig hatékonyabbá teszik a beavatkozásokat.

Az igazgató beszédében felidézte a csongrádi tűzoltóság múltját is. A szervezett tűzoltás története 1872-ben, a Csongrádi Önkéntes Tűzoltó Egylet megalakulásával kezdődött. A helyi hivatásos tűzoltóság 1992-ben szerveződött újjá, azóta a Hunyadi téri laktanyából látja el Csongrád és a környező települések tűzvédelmét. 

Rókus Imre tűzoltó ezredes hangsúlyozta, hogy a korszerű technikai eszközök mellett továbbra is a felkészült, elhivatott és összetartó állomány jelenti a biztonság legfontosabb alapját. Kajtár István tűzoltó alezredes vezetésével jelenleg harminchat tűzoltó teljesít szolgálatot Csongrádon. Munkájukkal a Csongrádi járás több mint huszonegyezer lakosának biztonságáról gondoskodnak.

A fejlesztés különösen fontos a térségben, ahol a nyári hőség és az aszályos időjárás rendszeresen komoly kihívások elé állítja a tűzoltókat. Az új jármű beszerzése a „Komplex tűzoltó gépjárműfecskendők rendszerbe állítása” KEHOP PLUSZ című projekt keretében valósult meg, az Európai Unió több mint húszmilliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával, a Magyar Állam társfinanszírozásával.

Az ünnepség egyik meghatározó mozzanataként a csongrádi történelmi egyházak képviselői megáldották az új gépjárműfecskendőt és annak leendő szolgálati állományát. Gál Szabolcs katolikus plébános és Simon Döme András református lelkész áldása a tűzoltók munkájának közösségi megbecsülését is kifejezte.

Az egyházi szertartást követően Kajtár István tűzoltó alezredes, a csongrádi hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnoka, valamint Hegedűs Szabolcs tűzoltó őrnagy, műszaki biztonsági tiszt mutatta be a vendégeknek és a sajtó képviselőinek az új gépjárművet és annak felszereléseit. A rendezvény pohárköszöntővel és állófogadással zárult.

Az új HEROS-AquaMAN 4000 gépjárműfecskendő mostantól a csongrádi tűzoltók munkáját segíti. A korszerű technika hozzájárul ahhoz, hogy a helyi állomány még hatékonyabban láthassa el a lakosság védelmét szolgáló feladatait.

Fotó: Krajcsovics-Molnár Krisztina tű. fhdgy.