A Seveso III-ról – virtuálisan

2020. november 12. 13:11

A Seveso III. Irányelv hazai jogrendbe ültetése kapcsán megváltozott üzemeltetői kötelezettségek maradéktalan teljesítésének elősegítése érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezete decemberben hatodik alkalommal tartja meg szakmai továbbképzését a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés területén dolgozó üzemeltetők, szakértők és veszélyes ipari védelmi ügyintézők részére.

A szakmai napon egyebek mellett a veszélyes üzemek pandémiás érintettségének nemzetközi tapasztalatai, a bekövetkezett üzemzavarok értékelése, valamint a veszélyes üzemek amortizációjának értékelésére készülő módszertan kerül terítékre. Ezen kívül az érintett szakemberek elsajátíthatják a kapcsolódó szabályozás előírásait, megismerhetik azok végrehajtási lehetőségeit, illetve konzultálhatnak is a szakértőkkel.

A december negyediki, térítésmentes rendezvényt a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel virtuális platformon keresztül tartják meg. Jelentkezni november 25-ig a mellékelt dokumentum kitöltésével lehet, a jelentkezési lapot elektronikus úton kell visszaküldeni a megadott címre. 

Forrás: BM OKF