AKTUÁLIS HÍREINK
Több, mint 1500 bejelentés érkezett eddig a hétfői vihar után 2025. július 11.
Csongrád-Csanád vármegyében csütörtökön is a vihar nyomában dolgoztak a tűzoltók. A helyi hivatásos egységeken kívül Bács-Kiskun, Tolna és Baranya vármegyékből is érkeztek tűzoltók. Összesen mintegy 150 ember vett részt a mentésben csütörtökön is. Hódmezővásárhelyen és Szegeden jelentősek a viharkárok. A korábban bejelentett kárhelyszínek mellett továbbra is folyamatosan érkeznek az újabb segélyhívások. Eddig több, mint 1500 lakossági bejelentést fogadott a szegedi műveletirányítás. Megbontott háztetők, magasban lógó faágak, házra dőlt fák, autókra szakadt ágak miatt kérik az emberek a tűzoltók segítségét. Személyi sérülés nem történt a vihar kapcsán, de az anyagi kár a viharral leginkább érintett városokban jelentős.
Még mindig érkeznek a viharkárokkal kapcsolatos bejelentések 2025. július 10.
Vármegyénk területén szerdán is a viharkároknál avatkoztak be a tűzoltók. A hétfő délutáni viharral kapcsolatban eddig összesen 1289 lakossági bejelentés érkezett a szegedi műveletirányítási központba. Csütörtök reggelig több, mint ezer kárhelyszínen dolgoztak a hivatásos és az önkéntes egységek. Három közeli vármegye hét egysége segíti a Csongrád-Csanád vármegyei tűzoltókat egész nap.
Címről címre haladva dolgoznak a tűzoltók, folyamatosak a beavatkozások 2025. július 09.
Eddig mintegy 430 helyszínen számolták fel a viharkárokat a Csongrád-Csanád vármegyei hivatásos és önkéntes tűzoltók. Továbbra is a kidőlt fák és a leszakadt ágak okoztak fennakadásokat. Tetőket rongáltak meg, autókat törtek össze, utakat zártak el az ágak és a fatörzsek. Több címen a tetőcserepek vagy a meglazult tetőelemek veszélyeztették a közlekedőket. Volt, ahol egy kidőlt fa egyszerre öt autót is összetört. Hódmezővásárhelyen egy családi ház tetőszerkezetében okozott komoly károkat a vihar, a belső terek is rongálódtak. Szegeden az egyik közintézmény parkolójába zuhant egy nagy méretű tetőelem, több autó is összeroncsolódott.
Viharkárok és szabadtéri tüzek hétfőn 2025. július 08.
Hétfőn ismét több szabadtéri tűzesetről érkezett bejelentés a délelőtti órákban. Sándorfalván, Szegeden, Tiszaszigeten, Domaszéken és Mórahalmon is lángolt az aljnövényzet és a tarló, de volt ahol az aratás előtt álló gabona lángolt több hektáron. Mórahalmon a körbálák is megsemmisültek a tűzben, Domaszéknél pedig a közeli erdő aljnövényzetét is elérte a tűz. A beavatkozásokhoz a települések hivatásos és önkéntes tűzoltóit riasztotta a szegedi műveletirányítás. Személyi sérülés sehol sem történt.
Piros riasztás, nagyon sok tűzoltói beavatkozás 2025. július 07.
Délután fél ötig mintegy 400 segélyhívást fogadott a megerősített szolgálattal működő szegedi műveletirányítási központ. A legtöbb bejelentés Hódmezővásárhely és Szeged területéről érkezett, itt tombolt legerősebben a vihar. Az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákhoz és leszakadt faágakhoz riasztják a tűzoltókat. Több helyen is parkoló autókban keletkeztek kisebb-nagyobb károk, a kidőlt fák pedig a vármegye számos pontján megrongálták a távvezetékeket is, van ahol épületeket is veszélyeztetnek. A forgalom Szeged belvárosában és a külterületen is akadozik a nagy méretű, kidőlt fák és a lehasadt ágak miatt. A hivatásos és az önkéntes tűzoltók folyamatosan dolgoznak a vihar okozta károk felszámolásán. Személyi sérülésről nem érkezett hír a katasztrófavédelem szegedi főügyeletére.
ESEMÉNYEK
Balaton
ELSŐFOK

Fertő-tó
Nincs viharjelzés

Velencei-tó
Nincs viharjelzés

Tisza-tó
Nincs viharjelzés
